Üdvözöllek, kedves idetévedt látogató!
Annak érdekében nyitottam ezt a blogot, hogy a hosszú évek óta virtuális papírra vetett betűim eltaláljanak azokhoz, akiket érdekel. Szösszeneteket, novellákat és regényeket írok, attól függően, hogy az adott történet milyen hosszt kíván magának. A témát illetően az emberek közti kapcsolatok, viszonyok foglalkoztatnak, amit változatos keretbe helyezve tálalok: fantasy, horror, sci-fi vagy mindennapi környezetben. Nem hagyom, hogy a hagyományos műfajok határokat szabjanak nekem és írásaimnak.
Én is az olvasáson keresztül jutottam az írásig, hiszen valahol látnom kellett a mintát. Kiskoromtól kezdve képes voltam éjszakába nyúlóan olvasni, hogy a történet végére érjek. Mély nyomott hagytak bennem többek közt Vavyan Fable és Rejtő Jenő könyvei. Történeteket általános iskolás koromban írtam először, de a gimnáziumi évek alatt merültem bele először komolyabban egy írásomba. Ma, túl az egyetemen megint ihletem támadt felvenni a fonalat.
Nem is fecsérelném tovább a szót, beszéljenek helyettem az írások. Lapozz tovább, és olvass!