Rólam és az írásról

2013.10.19. 12:34 | Sophia Rayen | 2 komment

kkk.jpg

Üdvözöllek, kedves idetévedt látogató!

Annak érdekében nyitottam ezt a blogot, hogy a hosszú évek óta virtuális papírra vetett betűim eltaláljanak azokhoz, akiket érdekel. Szösszeneteket, novellákat és regényeket írok, attól függően, hogy az adott történet milyen hosszt kíván magának. A témát illetően az emberek közti kapcsolatok, viszonyok foglalkoztatnak, amit változatos keretbe helyezve tálalok: fantasy, horror, sci-fi vagy mindennapi környezetben. Nem hagyom, hogy a hagyományos műfajok határokat szabjanak nekem és írásaimnak.


Én is az olvasáson keresztül jutottam az írásig, hiszen valahol látnom kellett a mintát. Kiskoromtól kezdve képes voltam éjszakába nyúlóan olvasni, hogy a történet végére érjek. Mély nyomott hagytak bennem többek közt Vavyan Fable és Rejtő Jenő könyvei. Történeteket általános iskolás koromban írtam először, de a gimnáziumi évek alatt merültem bele először komolyabban egy írásomba. Ma, túl az egyetemen megint ihletem támadt felvenni a fonalat.

Nem is fecsérelném tovább a szót, beszéljenek helyettem az írások. Lapozz tovább, és olvass!

A bejegyzés trackback címe:

https://sophiarayen.blog.hu/api/trackback/id/tr335571768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naivfotos 2014.02.05. 20:14:25

A bemutatkozás tetszik :)

Megvalósító Macska · http://megvalositas.blog.hu/ 2014.03.12. 08:50:10

Szia! Lione vagyok a Molyról, kaptam egy díjat, szeretném Neked tovább adni, ha van kedved hozzá! :) megvalositas.blog.hu/2014/03/12/random_egy_dij
süti beállítások módosítása