Szófaragó
Úgy érezte a szép nem a megfelelő szó. Nem fejezte ki, amit el akart mondani vele. Ez egyre gyakrabban esett meg. Nem találta azokat a kifejező eszközöket, amikkel közölni tudta volna a gondolatait. De hát mitől ember az ember, különb az összes állattól, ha nem a készségétől, hogy felismeri az egyetemes fogalmak és elvont eszmék létét.
Meg kell, hogy tudja jeleníteni, ami a fejében megfogalmazódott. Ha nem áll rendelkezésére eszköz, csinálnia kell egyet.
Az elhatározás megérett benne, mint egy kerek, fényes héjú, piros alma. A tett mégis váratott magára, akár az alma a kosárban, amint tovább érik még egy pár napig és zamatos, üde illatú lesz. A pillanat végül elérkezett, és ő hozzálátott műhelyében a munkához.
Fogta a szépet és ízekre szedte. Először csak meghámozta és gerezdekre hasította, megízlelte és tartósította. Apránként tanulmányozta, s félretette, amit haszontalannak ítélt. Jártában-keltében anyagot gyűjtött, mindent, amit hasonlónak ítélt az elképzeléséhez. Ezeket kirakosgatta az asztalra és esténként csak nézte őket és magába itta látványukat. Amikor ötlete támadt a gyűjteményből kiemelt egy darabot, lehasította a neki kellő részt, a többit a kukába dobta vagy felhelyezte a polcra a később-jó-lehet-még-valamire dobozba. A műhelyben párás köd gomolygott, ahogy dolgozott, cukros illat terjengett és csapott ki az ablakon, mikor kitárta azt. Selymes tapintású foszlányok pottyantak a földre, a leendő szó buborékként pattant szét, gyermekkor illatát árasztva gőzölgött és gyurmáztatta magát, vidámkéken görgött és csobogott, mint egy patak, míg az asztal alól kellett elcsípni, ahová elsöprő lendülettel szökött az őt igazgató kezek elől.
Csengő fehérség borította be a munkaterületet. A szófaragó dolgozott, míg csak az anyag nyugton nem maradt, méltóságteljesen viselte a rá kirótt módosításokat, s nem hajlott meg az érintéstől, nem tört össze a leejtéstől, nem volt tökéletes, mégsem volt csúnya, inkább elragadó és önálló, lebilincselően kész; egész.
A szép már nem volt sehol. A szófaragó megalkotta a megfelelő szót, ami kifejezte gondolatait. S így nevezte:
- Gyönyörűségem.
Így jött létre a gyönyörűségem.
