Letette a telefont a sebtiben lefolytatott beszélgetés végeztével és azt gondolta, hogy valamikor meg kéne látogatnia őt.
Azonban épp elege volt belőle, hogy mindenki az idejére tart igényt, mintha valami ellenállhatatlan akciós termék lenne. Jöjjön ide, menjen oda, csinálja amazt, nézze meg ezt, segítsen abban. A mindennapi teendők mellett ez a lexikon méretű határidőnaplót megtöltő elfoglaltság összenyomta őt.
Az iménti érzés azonban más volt, ennek eleget kellett tennie és nem kívülről érkező nyomás vagy a jól ismert belső lelkiismeret hatására. Ezt szerette volna megtenni.
De még nem most. Mindig arra figyelj, amit éppen csinálsz, mondta a nem is ugrik be hirtelen kicsoda, de érdemes megfogadni a tanácsait. Így vissza is terelte gondolatait a bevásárlólistára. Még ma össze kell írnia mire lesz szükség, hogy ha holnap munkából jön hazafelé, ne felejtsen el semmit.
Muszáj volt megejteni egy mosást és az azt elengedhetetlenül követő teregetést is, közben fél szemmel a híradót nézve, hiszen képben kell lenni a világban zajló eseményekkel. Kivitte a szemetet, felmosott, tiszta ágyneműt húzott.
A következő napokban zoknit, serpenyőt, fotelt vásárolt és port törölgetett. Ezt követően diétás étrendet állított össze magának, megtanult spanyolul és hímezni. Célokat tűzött ki magának és tartott minduntalan szem előtt a munkájában. Morgott, amikor késett a busz, amikor drága benzint tankolt, amikor a szomszéd nem köszönt. Gyógyszert váltott ki, számlát fizetett be, eljárt kutyát sétáltatni. Táncórákat vett személyi edzővel és fáradtan ült a fodrásznál jó képet vágva a frizurához, amit nem kért.
A naptár lapjai egymás után fordultak meg. A naptárak egymás után landoltak a szemetesben.
Minden percben arra gondolt, hogy milyen fontos elintéznivaló akad még.
Egy nap eszébe jutott, hogy arra gondolt, hogy meglátogatja. Tulajdonképpen épp van pár szabad órája, benéz hozzá.
Útközben virágot és rejtvényújságot vett.
Becsöngetett, de nem ő nyitott ajtót. Az ismeretlen megkérdezte miben segíthet. Ő elmondta.
A válasz csöndre kárhoztatta őt. Némán sétált a szélben a folyóig és dobta bele a csokrot. A rejtvényújságra ránézni sem bírt, ezért otthagyta egy padon.
A válasz gondolkodásra késztette. Gondolkodásra, azokról a dolgokról, amik tényleg számítanak. Nem pitiáner mókuskerék elfoglaltágokról, melyek nem többek olcsó kifogásnál, amik drog módjára terelik el a figyelmet az idő megállíthatatlanságáról.
A válasz az élet nagy kérdésének megfejtése volt: mi végre élünk?
A válasz az volt: ő már régen elhunyt.
